2009. máj. 2.

2009 lánya vásárolgatott


Ez a lány egyáltalán nem próbálkozik keményen, mégis überszexi, valahányszor kilép az utcára. Sőt, fogadok, hogy házon belül is az. :)


Mindenesetre van más a tarsolyában a szépségén kívül is, ez a nyár az övé lesz. A Yahoo szerint is.


Még mindig lehet valakinek, aki már szerepelt a Forbes "Legtöbbet keresők 30 alatt" listáján és kétszer a People magazin "100 legszebb embere" között, egy áttörő filmszerepe? Igen, ha ez a "High School Musical" sorozattól egyfajta eltávolódást jelent, holott az tette sztárrá. Vanessa munkatársa (aki sokkal több annál) Zac Efron megcsinálta, amikor a "17 Again" nagyot nyitott, és Vanessa azt reméli összeillhet majd Zac sikerével a "Bandslam"-mel. Bár a film -- amiben Vanessa a gitáros a bandák háborújában -- egy kicsivel rockosabb lesz East High-beli napjainál, vannak tervek számára és kollégái számára, hogy megcsináljanak egy élő turnét, amivel a filmet támogathatják, csakúgy, mint a HSM esetében.


Baby V, akinek szintén összefog jönni az áttörés, ma reggel egy korai vásárlással kezdte május hónapját, a Barneys-be tett kirándulást, egy csinos farmeringben és egy rövid kis naciban. Az arca annyira szép és vidám, újra csak öröm ránézni. Bár Neki meg gondolom öröm volt RÁ nézni tegnap...

A vásárolgató Vanessa édessége felől ITT tudtok magatok is meggyőződni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése